PADMASZAMBHAVA
A LÓTUSZBÓL SZÜLETETT MESTER
GURU JÓGA GYAKORLATA
9-es tisztító légzés
Menedék és megvilágosodott tudat kifejlesztése
Á
minden felolvad az ürességben
NAMO GURU BYE
NAMO DEVA BYE
NAMO DAKINI BYE
minden lény javára menedéket veszünk a Guruban, a Dévákban és a Dákinikben
1. Invokáció (A guru megidézése)
HUNG
URGYEN JÜLGYI NUBCSÁN CÁM
Hum ugyen birodalmának, északnyugat irányban,
PEMÁ GESZÁR DONG PO LÁ
lótuszvirág kelyhének virágporos ágyában,
JÁCEN CSOGGI NGÖNDRUB NYE
csodálatos, magasztos sziddhit megvalósított,
PEMÁ DZSUGNE SE SZU TRÁG
lótuszban születetnek magasztalják nevedet,
KORDU KÁNDRO MÁPÖ KOR
dákinik kiséreted,
KJE KJI DZSESZU DÁDRUB KJI
nyomdokodban gyakorlok,
CSIN DZSI LÁB CSIR SE SZU SZOL,
jöjj el, add rám áldásod
GURU PEMÁ SZIDDHI HUM
guru pemá sziddhi hum
Guru Rinpocse megjelenik előttünk fölöttünk a guru csakránk felet
2. Tudatunk elegyítése a guruval, mantra által
OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM
vagy
OM AH HUM BENDZÁ GURU PEMÁ SZIDDHI HUNG
mantra-recitálás legalább 108-szor
3. Áldás, illetve felhatalmazás (beavatás)
OM AH HUM
mantra-recitálás legalább 108-szor
4. A tudat egyesítése Padmaszambavával vagy a guruval;
megnyugvás a Rigpa természetében, az "Abszolút lámában".
Á
a Láma fénnyé válik, és eggyé olvad velem, abszolút lámaként ismerem fel a rigpámat
Érdem felajánlás
GEVA DIJI NYURDU DÁ
ezen erények által
TSZA SZUM LHÁ COG DRUB GYUR NE
valósítsam meggyorsan a három gyökért és isteni kíséretüket
DROVÁ CSITYÁNG MÁLÜ PÁ
segítsek minden lénynek
DE JI SZÁLÁ GÖ PÁR SOG
elérni az ő szintjüket!
Szogyal Rinpócse
LÓTUSSZÜLÖTT, GURU-JÓGA
Urgyen Vaszi Sándor és Jakab katalin fordítása alapján
PADMASZAMBHAVA A LÓTUSZBÓL SZÜLETETT GURU
Amíg a Buddha főleg arról híres, hogy a szutrajánát tanította - bár titokban tantrát is oktatott, Padmaszambava kifejezetten azért jött erre a világra, és különösen Tibetbe, hogy tantrát tanítson. így míg Sákjamuni Buddha a buddha-princípiumot testesíti meg, ami a szutra ösvényének leglényegesebb eleme, Padmaszambava a guru-princípium képviselője, amely a vadzsrajána buddhizmus szíve. Ezért úgy is nevezik: szangye nyipa (sangs-rgyas gnyis-pa), vagyis második buddha.
Nyosul Khen Rinpocse ezt a következőképpen magyarázza:
"A buddhadharma általános megközelítése szerint a történelmi buddha Sákjamuni története abban a pillanatban kezdődött, amikor megvilágosodott Vadzsrászanában, a mai Bodhgájában. Buddha három ízben forgatta meg a dharma kerekét, s végezetül a parinirvánába távozott. Utána jött Padmaszambava, hogy folytassa a tanításait, s különösen, hogy megforgassa a Titkos Mantra Vadzsrajána tanítások kerekét. Míg az alapvető tanításokat Buddha adta, s így előkészítette a terepet, Padmaszambava volt az, aki a vadzsrajána tanításokat bevezette.
Padmaszambava, vagy Padmakára szanszkritul, és Pemadzsungne (Pa-dma 'byung-gnas) tibetiül azt jelenti: 'A lótuszból született'. A lótusz a Padma-családot, azaz a lótusz családot jelenti, amelybe az összes emberi lény beletartozik. A lótusz iszapos lápvidéken tenyészik, mégis makulátlanul tiszta, gyönyörű virág. Ugyanígy, bár vannak káros és sötét érzelmeink, mint például a vágyakozás; ezeknek önmagában véve tiszta bölcsesség-energiája hasonló jellegű kivirágzást tehet lehetővé. A zűrzavartól nem kell tehát megszabadulni, hanem át lehet alakítani bölcsességgé. A lótusz princípíuma ezt az átalakító hatalmat, képességet jelenti.
Padmaszambava tehát a tantra szemléletmódját, az átalakítás elvét testesíti meg; ő az összes buddha átalakító képességét jelképező áldás. Ezért aztán különösképpen hatalmas és erőteljes manapság, a jelenkorban, amikor a kártékony érzelmek sokkal erősebbek, s az általános zűrzavar nagyobb, mint valaha. Azt mondják, minél nagyobb a zűrzavar és minél több a baj, a szenvedés, annál hatalmasabb Padmaszambava. Ha a tibetieknek áldásra vagy védelemre van szükségük, természetes reakciójuk, hogy Padmaszambavát hívjak segítségül, ha pedig nagy mesterek kerülnek válságos helyzetbe, még ők is őt idézik meg, mintha ő lenne az S. O.S.
Nyosul Khen Rinpocse így folytatja Padmaszambaváról szóló tanítását:
A Dzogpacsenpo rendkívüli tanításai szerint, a Buddha nem más, mint a saját tudatunk valódi természete, a bennünk rejlő Rigpa, vagy színtiszta tudatosság. Hol érte el a megvilágosodást? A dharmadhátuban, a térben, mely mindent felölel. Az olyan események, mint például a történelmi Buddhaként való megjelenése Vadzsrászanában, ebből a szempontból nézve egyszerűen külső megmutatkozása ennek.
Az 'őseredeti buddha' nem lakozik másutt, mint a Rigpánk lényében, az Akanista birodalmában. A dharmadhátu teréből, a bodhiszattvák kedvéért, az öt szambhógakája buddha-család alakjában manifesztálódik. Az öt család feje: Vairócsana, Aksóbja, Ratnaszambháva, Amitábha, és Amógasziddhi. A mi világunk számára a történelmi Sákjamuni Buddhaként jelent meg nirmánakája formájában, a valóságban azonban az őseredeti Szamantabhadra Buddha külső kivetülése volt, aki a saját szívünkben lakozik.
Később még számos alakban jelent meg: Padmaszambavaként, a nyolcvannégy mahásziddhaként, nagy indiai mesterekként, mint Nágárdzsuna, Aszanga, Árjadéva, Vaszubandhu, Dignága, Dharmakírti, Sákjaprabha és Gúnaprabha akiket úgy hívnak: hat ékkő és a két kiválóság. Más világok számára más formákban öltött testet, mindenhol a lények alakját öltve fel; a madarak között madárét, a négylábúak között négylábúét, és így tovább.
Szamantabhadra, az őseredeti buddha tehát a saját Rigpánk abszolút szinten, a Rigpa bölcsességének pedig sugárzó a természete, mint a napé, mely sohasem lankadóan, egyfolytában ragyog. Az őseredeti természet eme töretlen ragyogása az a Mérhetetlen fény, amit Amitábha Buddhának Cöpamé ('Od-dpag-med), vagy, ahogy Tibetben Nangwatáje Buddhának hívunk.
Amitábha Buddha - aki Szamantabhadrával egylényegű - szívéből hatalmas fénysugarakat bocsátott ki a HRIH szótag formájában, melyek leereszkedtek az északnyugati Oddijána területén fekvő Dhánakósa tó felszínére. Ahogyan az apa és az anya magvából megszületik a csíra, amelyből a gyermek teste kifejlődik, úgy született meg Padmaszambava ebből a HRIH csíraszótagból.
Abban a pillanatban a tíz irány összes buddhája, valamint a különböző égi birodalmak százezernyi dákinija megidézte a buddhák áldását és testetöltését a lények hasznára. Ez az invokáció később a 'Vadzsra hét versszaka', vagy a 'Hétsoros ima' néven vált ismeretessé. Ez a Dharmadhátu békességének önkéntelen éneke, a legfontosabb ima, mert ezáltal jelent meg Guru Rinpocse a mi világunkban.
Amint Guru Rinpocse megszületett egy lótuszvirágban a tó felszínén, a dákinik szívből jövő fohászt intéztek hozzá, s ez a fohászuk magától a Vadzsra-Guru Mantrává vált. Ez a mantra tehát Padmaszambava szív-mantrája, életének magva, esszenciája, s ezért ezt recitálni annyi, mint magát a lényét idézni.
Ezután Odijána királya, Indrabodhi vette pártfogásába. Mivel Padmaszambava nirmánakája szinten öltött testet, ennek megfelelően kellett viselkednie, tehát annak ellenére, hogy valójában már buddha volt, úgy tett, mintha szüksége lenne tanításokra, s keresztül kellene mennie a gyakorlások sorozatán, hogy megmutassa: a Buddha követőjeként, tevékenysége folyatatása végett érkezett. Mivel csupán nyolc évvel a Buddha parinirvánája után érkezett, Vadzsrászánába ment, ahol a Buddha legközelibb tanítványánál, Ánandánál tanult. Ezután felkereste mind a nyolc nagy vidjadhára mestert, megszerezte a titkos mantrajána tanításokat, és gyakorolt. Tiszta látomásában találkozott Garab Dordzsével, az első Dzogcsen mesterrel, aki ember volt, és lépésről lépésre átment a Dzogcsen-tanítás megszerzésének fokozatain. Megjátszotta a lények kedvéért, hogy eléri az önmegvalósítás legmagasabb fokozatát.
Padmaszambava három nagy cél megvalósítása végett érkezett erre a világra. Általánosságban szólva azért, hogy a hat birodalom lényeinek segítségére legyen. Történelmi küldetése az volt, hogy Tibet földjére elvigye a dharma fényét és a Dzogcsen tanításait. Csakis az ő jóságának és rettenthetetlen elszántságának köszönhető, hogy a tanítások már több mint ezer esztendeig fennmaradtak Tibetben. Padmaszambava tanításai most nyugatra is eljutottak, ami cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy mekkora erő, részvét és áldás rejtőzik bennük. Ami a harmadik célját illeti, minden buddhának van valami speciális küldetése, és Padmaszambaváé az volt, hogy ebben a sötét korszakban érkezzen, a kálijúgában, amelyet úgy is neveznek, hogy 'az idő salakja'.
A Dzogcsen-tanításokat Tibetben főleg Padmaszambava, Vimalamitra és Vairócsana terjesztette el, s az, hogy ez az áthagyományozás egyáltalán megtörtént, főleg Padmaszambava jóságának köszönhető. Csivoriban, a Triszon Decen király által támogatott elvonuláson száz elvonuló közül kilencvenkilenc valósította meg a szivárványtestet Padmaszambava irányításával; Palgji Dordzse volt az egyetlen, aki nem valósította meg. Huszonöt igen közeli tanítványa volt, akik Tibet első nagy sziddháivá lettek, s Triszong Decen kivételével mindegyikük megvalósította a szivárványtestet. Drag Jerpában nyolcvan tanítványból vált mahásziddha; elérték a szivárványtestet és soha nem jöttek ki az elvonultságból. Jangzomban harminc sziddha, Seldrakban ötvenöt tokden valósította meg önmagát, és huszonöt dákíni érte el a szivárványtestet; sőt még Cangban is volt hét sziddha. Mindezek, és még rajtuk kívül is sokan, Padmaszambava ereje és áldása révén érték el a szivárványtestet és az önmegvalósulást. Ennek pedig az az oka, hogy Padmaszmbháva ennek a korszaknak a buddhája; most ő képes a leggyorsabban és a legmagasabb hatásfokon cselekedni."
Egyszer aztán eljött az ideje, hogy elhagyja Tibetet; Padmaszambava ekkor a délnyugati Ngajab Ling földjére távozott, a Rézszínű Hegyre, amit tibetiül úgy hívnak: 'Zang-dok-pal-ri'. Ahogy Düdzsom Rinpocse írja: "Ott létrehozta az elképzelhetetlen szépségű Lótuszfény palotát, s azóta is királyként ott trónol, miközben egy-egy kisugárzott testetöltése tanyázik a ráksaszák mind a nyolc kontinensén, ahol a Kagyé megvalósításának nagyszerű módszereit oktatja, Dzsambudvípában pedig e világ embereit oltalmazza halálos félelmeiktől. Mind a mai napig Vadzsradhára, a végső ösvényt magától beteljesítő vidjadara régenseként uralkodik s meg is marad a helyén mozdulatlanul, míg csak világ a világ, az univerzum megszünéséig.
Padmaszambavának rengeteg formája van. Az elsőt úgy hívják: 'Tötreng de- nga': "az öt Padmaszambava-család", melynek tagjai: Vadzsra Tötreng, Ratna Tötreng, Padma Tötreng, Karma Tötreng, és Buddha Tötreng. Azután következik Padmaszambava nyolc manifesztációja: Cokje Dordzse, Padmaszambava, Loden Csoksze, Pema Gyalpo, Nyima Özer, Sákja Szenge, Szenge Dradok, és Dordzse Drolö. Aztán jön az a hat Guru Rinpocse, akik a poklokban, az éhes kísértetek birodalmában, az állatok birodalmában, az emberi birodalomban, a félistenek között, illetve az istenek birodalmában fejtik ki segítő tevékenységüket. Ez a hat Guru Rinpocse a hat káros érzelem ellenében működik. Van még tizenkét Guru Rinpocse manifesztáció (Nam trul Csu Nyi), akik az életünkben felmerülő számtalan akadály és félelem ellensúlyozását szolgálják, és még számos egyéb megjelenési forma.
A Szampa Lundrupma (bszam-pa Ihun-grub-ma) a minden kívánság spontán valóraváltó - gyakorlatában Guru Rinpocsénak tizenhárom kisugárzott testetöltése szerepel; egy háború ellen, egy betegség ellen, egy éhínség ellen, egy jidammal azonos megjelenési forma, egy hosszú útra, egy a vadállatok elleni védelmül, egy a természet elemeivel szembeni védelmül, egy rablás ellen, egy útonállókkal szemben, egy a halál pillanatára, egy a bardóra, egy idegbetegségek ellen, egy pedig általában a világ szenvedéseinek ellensúlyozására szolgál.
Maga a Buddha mondta a következőt: "Úgy jöttem én, mint az álom, s a dharma, amit tanítottam, olyan, mint az álom. Valójában nem tanítottam semmit; minden csupán a lények szükségéből jött létre." Ahogy egy tükörről visszaverődik minden, ami előtte van, a tanítások a lények szükségleteinek megfelelően keletkeztek. Ugyanígy, Padmaszambava nyolc manifesztációja sem nyolc különböző lény, hanem Guru Rinpocse ama tulajdonságát tükrözi, hogy különböző szükségleteknek megfelelően képes megjelenni. Ezért van, hogy tibetiül úgy hívják ezt a nyolcat: Guru Cen Gye (gu- ru mtshan brgyad a guru nyolc neve). Így például a vallásbölcsek előtt a tudós Padmaszambava guruként vált ismertté; a mahajánát Sakja Szenge buddhaként hirdette; Pema Gyalpo alakjában mint bölcs herceg jelent meg, aki kiváló politikai érzékkel kormányozza birodalmát; jógiként mint Nyima Özer gyakorolt, és így tovább. Mindegyik manifesztáció más és más elvet testesít meg.
Nyosul Khen Rinpocse még hozzáteszi:
"Ha odaadással fohászkodsz Guru Rinpocséhoz, semmi kétség, hogy előbb-utóbb meg fog jelenni neked, mert nincsen még egy buddha, aki olyan gyakran nyilvánította volna meg önmagát a gyakorlók előtt, mint éppen ő. A nagy tertönök közül jó néhánynak, mint például Ratna Lingpának, nem kevesebb mint huszonötször jelent meg Guru Rinpocse. Más nagy tertönök húszszor, tízszer, néhányan hatszor találkoztak vele, és az ezer kisebb tertön is mind legalább háromszor tisztán látta maga előtt; ez mindent összevetve - több ezer találkozást tesz ki.
Ezeknek a látomásoknak a részletei igen aprólékosan fel vannak jegyezve: az időpont, a helyszín, és az, ahogyan történt a találkozás, valamint a tanítások is, amelyeket Padmaszambava ezen alkalmakkor adott. Ezeket a tanításokat később szépen, világosan le is írták, és sok későbbi mester át is ültette őket a gyakorlatba; közülük sokan elérték a szivárványtestet, ami hitelességüket bizonyítja. Ez jelzi, milyen hatalmas Guru Rinpocse ereje, s milyen gyorsan képes cselekedni. Ha követed a gyakorlatát, gyorsabban érhetsz el sikereket az ösvényen. Egyetlen buddha, egyetlen mester sem jelent meg annyiszor, mint Guru Rinpocse; úgy tűnik, ő mindnyájuk közül a legaktívabb."
A GURU ELV
Mikor a lámáról, mesterről vagy guru elvről beszélünk, fontos emlékeznünk, hogy a guru nem csupán egy személy. A guru az igazság ihletét jelenti, az összes buddha és mester áldásának, együttérzésének és bölcsességének kikristályosodását testesíti meg.
Ahogy a mesterem, Dzsámjáng Khjence Csötyi Lodrő szokta mondani, habár az igaz természetünk buddha, kezdettelen időktől a tudatlanság és zűrzavar felhői homályosítják el. De ezen elhomályosulás ellenére a buddha természetünk, vagyis bennünk lévő igazság sosem adta meg magát a tudatlanságnak, és lázad annak zűrzavara ellen. Ez a belső tanítónk vagy gurunk, buddha-természetünk aktív aspektusa, mely zavarodottságunk pillanatától kezdve dolgozik értünk, hogy visszahozzon igaz természetünkhöz. Sosem adta fel értünk, végtelen együttérzése révén fáradhatatlanul munkálkodik a fejlődésünkért, nem csak ebben az életünkben, hanem az összes elmúlt életeinkben is, sokféle módszert és helyzetet használva tanításunkra, hogy visszavezessen az igazsághoz. Még ha hétköznapi szempontból tekintjük is, megérthetjük, hogy az élet mindig tanít minket. És habár az általa adott tanítást gyakran nem kedveljük, nem szaladhatunk el ezen igazság elől, mivel az élet továbbra is tanít minket. Ez a guru egyetemessége.
A múltbeli törekvésünk, imáink és megtisztított karmánk eredményeként, ez a belső tanító ténylegesen egyre tisztábban kezd megjelenni és a külső tanító alakját ölti, akivel ténylegesen találkozunk. Valójában a külső tanító nem más, mint belső tanítónk szóvivője. Megtanítja, hogyan fogjuk a belső tanítónk üzenetét, és hogyan értsük meg magunkban a végső tanítót, visszaadva önmagunkba vetett hitünket és bizalmunkat, így megszabadítva minket a szenvedéstől, mely abból származik, hogy nem ismerjük önmagunk igaz természetét.
A külső tanító a hírnök, a belső tanító az igazság. Ha például valaki el akar érni telefonon, hívja a számod. Hasonlóan, a buddhák hívnak téged a buddha-természeteden, a belső tanítódon keresztül. Ő a közvetlen vonal, de míg nem tudod hogyan hallgasd, a külső tanítód veszi fel a kagylót. Általa van kapcsolat hozzád. Fontos, hogy ne veszítsd el a belső és külső tanító ezen kapcsolatának érzését. A külső tanító tanít, hogyan találd meg önmagad, a buddhát önmagadban. Elvezet önmagadhoz, és amíg megtalálod a buddhát magadban, ő helyetesíti.
A Dzogcsen tanításokban Padmaszambhava testesíti meg az egyetemes elvet. A múltbéli buddhák inkarnációjának, a jelenlegi buddhák képviselőjének és az összes jövőbeli buddha forrásának tekintik. Ő az időtlen guru, mely az összes mestert megtestesíti. A tibeti hagyomány sok nagy mestere kapott tőle inspirációt, akik valójában az ő kisugárzásai, ahogy a nap ontja a sugarait. Tehát ha kapcsolatba lépsz bármelyikükkel, általa végül eljutsz hozzá. Emberi kapcsolata számodra a tanítód. A tanítódon keresztül felismerheted őt.
Amit Padmaszambhaváról vagy a mesteredről tartasz, az a Dzogcsen. A Dzogpácsenpo abszolút állapota tanítód bölcsesség tudata. Tehát ne tekintsd őt közönséges lénynek. Megtestesíti az igazságot vagy a bölcsességet, mely megérint és inspirál téged. Eljött számodra a bölcsesség-tudatot megtestesítve, ha csak gondolsz rá, úgy kell rá tekintened, hogy az összes tanítást és gyakorlatot lényegi ízzé kristályosítja ki. A mester nem különbözik a tanítástól, ő a dharma energiája, igazsága és együttérzése. A Dzogpácsenpo megtestesítője, tehát mikor a mesteredre vagy padmaszambhavára gondolsz, ezen áldás jelenlétét idézed meg. Ez a Dzogcsen gyakorlás számára a fő inspiráció forrás.
Ahogy Kalu Rinpócse mondta utolsó nyilvános tanításán:
„Amit buddhának, vagy lámának nevezünk, nem anyagi olyan módon, mint a vas, krisztály, arany vagy ezüst. Sose gondolj rá ilyen anyagi hozzáállással. A láma vagy buddha lényege az üresség, természete a tisztaság, megnyilvánulása az akadálytalan tudatosság játéka. Ezenkívül neki nincs valamilyen valódi, anyagi formája, alakja, színe – olyan, mint a tér üres világossága. Mikor ilyenként felismerjük, hitet fejlesztünk ki iránta, összevegyítjük tudatunkat az övével és engedjük, hogy tudatunk békében nyugodjon. Ez a legfontosabb hozzáállás és gyakorlás.”
Az igazságot emberszerűvé kell tennünk, hogy megközelíthető legyen számunkra. Enélkül hogyan tudnánk megérteni az abszolútot? Számunkra a guru az igazság emberi formája. És ahogy Dilgó Khjence Rinpócse mondta, „ Egyetlen buddha sem világosodott meg anélkül, hogy spirituális tanítóra ne bízta volna magát.” Nem valósíthatod meg magadban az abszolútot, ha a közönséges tudat ural. És a tudaton túli út a szíven és odaadáson át vezet. Ahogy Buddha mondta Sáriputrának, odaadással, és egyedül általa tudjuk megvalósítani az abszolútot. Nyosul Khen Rinpócse hangsúlyozza:
„A Dzogcsen és Sri Szingha nagy Dzogcsen mester sajátos megközelítése szerint, a tudat természete csupán az odaadás által lehet felismerni. Vannak történetek olyan gyakorlókról, akik csupán a szívünkből érzett odaadás által megvalósítást értek el, még úgy is, hogy a tanítójuk már eltávozott, vagy nem volt fizikailag mellettük. Az imáik és odaadásuk következtében bevezetést nyertek a tudat természetébe. A leghíresebb példa Longcsenpa és Dzsigme Lingpa esete.”
A Dzogcsent nem lehet megérteni és megvalósítani csupán az intellektuális vagy a közönséges tudati gondolkozás által, hanem csupán a szív tisztaságával. A Dzogcsen túl van a tudaton, vagyis a Rigpa bölcsessége, mely csupán a mester és tanítvány szívközelsége révén adható át. Az odaadás természetesen eltölt, mikor a tanító képes a szíved legmélyét megnyitni és egy pillanatra megmutatja tudatod természetét. Ebből mérhetetlen gyönyörűség, megbecsülés és hála származik a megtestesített igazság, és az iránt, aki segített meglátni.
A szívből jövő, kitaláció nélküli, őszinte, valódi érzés az igazi odaadás. Az igazi odaadás nem valamilyen világi vagy konvencionális szintű imádat vagy rajongás, hanem egyszerűen az a természetes képesség, hogy feltudjuk idézni az igazság élénkségét és áldását szükség idején, valódi és tiszta odaadás által. A Nézet átlátásából következik, és belőle mérhetetlen együttérzés származik. Ahogy Nyosul Khen Rinpócse magyarázza: „Ha egyszer megvalósítottad az üresség vagy Dzogpácsenpo igaz jelentését, erőfészítés nélküli együttérzés jön föl minden lény iránt, akik nem valósították meg, ha a sírás kitudná ezt az együttérzést fejezni, mindig sírnál.” A Nézet, odaadás és együttérzés hármassága elválaszthatatlan, egy-ízű – a Dharma íze.
A GURU-JÓGA
A leghatásosabb módon a guru-jóga gyakorlásával idézhetjük meg magunknak a Dzogcsen szellemét és szemléletét, mivel ennek során a guru tudatával egyesülünk. Ez az oka annak, hogy a történelem folyamán számos neves mester, mint Dzsigme Lingpa, Dzsamjang Khjence Vangpo, Patrul Rinpocse a guru jógát legbecsesebb titkos gyakorlataként tartotta számon. Patrul Rinpocse még akkor is a guru-jóga szövegét recitálta, amikor álmában az egyik oldaláról a másikra fordult.
Dilgo Khjence Rinpocse mondta: "Végsősoron csak Padmaszambaván keresztül érthetjük meg a tudat természetét, s a Dzogcsen, valamint a Mahamudra jelentőségét. Hiszen a guru-jóga gyakorlása nélkül ez lehetetlen. Ez mindennek a kulcsa."
A guru-jóga azt a célt szolgálja, hogy a gyakorló személyes, emberi kapcsolatba lépjen az igazsággal; hogy megnyíljon a szíve, s így feltárulhasson előtte a Rigpa realitása. Rejtetten működik, ámde igen hatásos. A guru a közvetítő fél, az ő segítségül hívása pedig egy módszer, mert ha a mesterre gondolunk, akkor maga a megvilágosodás lényege, zamata idéződik fel bennünk, mely egyben a Dzogcsen szemlélete. Az odaadás pedig minden rosszfajta érzelmet hatástalanít. A guru-jógában kitárjuk a szívünket és az elménket a guru által megtestesített igazság előtt.
Jóllehet az igazság, a buddha, mibennünk van, ha nem vagyunk képesek önmagunktól felismerni, meg kell, hogy idézzük. Segítség és bátorítás nélkül igen-igen nehéz - sőt szinte lehetetlen az abszolútumot felismerni, és ha nem bízunk meg abban a bölcs guruban, aki bennünk van, akkor a guru-jóga gyakorlata által kell lelket öntenünk belé. Ez a gyakorlat fokozza a belső guru jelenlétét, megmelengeti a szívünket, és áldást oszt reánk. Ahogy Khen Rinpocse mondta: "Figyeljük meg a tudatunkat, mi történik, ha nagyon erős odaadás ébred bennünk, s ezen odaadástól fellelkesülten meditálunk? Azt találjuk, hogy meditációnk jóval örömtelibb, érzelemdúsabb lesz, könnyebben érünk el eredményeket. Máskülönben meg csak ülünk bambán, az ürességen meditálunk, és közben azt képzeljük: 'meditálok' de ez elég lapos dolog."
Düdzsom Rinpocse a következőket írja:
"Életbevágó, hogy az összes energiánkat a guru-jógába fektessük, s úgy ragaszkodjunk hozzá, mint az életünkhöz, mert ez a gyakorlás szíve. Ha nem így teszünk, akkor a meditációnk elsilányul, eltompulunk, s ha érünk is el némi haladást, az akadályoknak nem lesz se vége, se hossza. Enélkül semmi esélyünk rá, hogy a tudatunkban valódi felismerés szülessen meg. Ha viszont hamisítatlan odaadással, buzgón imádkozunk, egy idő után reánk száll a guru bölcsességtől átitatott tudatának áldása, amely egészen különleges felismeréseket tesz lehetővé. Az ilyen jellegű felismerések túl vannak a szavakon, mert a tudat legmélyéből születnek meg. Láma Sjang Rinpocse mondta: "A lecsillapodott nyugalom áramát kövesd, a belső tapasztalat áramát kövesd, a szamádhi meditáció áramát kövesd." Bizony számos az ilyen, s az ehhez hasonló jó tanács, de a belülről jövő felismerés mégis igen ritka, mert az a láma áldása révén, az odaadás ereje által megidézve jön létre."
A teljes guru-jóga gyakorlat négy fázisból áll:
1. Invokáció (A guru megidézése)
2. Tudatunk elegyítése a guruval, mantra által
3. Áldás, illetve felhatalmazás (beavatás)
4. A tudat egyesítése Padmaszambavával vagy a guruval;
megnyugvás a Rigpa természetében, az "Abszolút lámában".
1. Invokáció
a guru megidézése úgy kezdődik, hogy felkeltjük magunkban azt a szemléletet, amit az igazi odaadás jelent. Ahogy csendesen üldögélünk, a szívünk legmélyéből megidézzük az összes buddha és az összes mester megtestesítőjét, Padmaszambavát. Személyes tanítómesterünk képében jelenik meg előttünk az üres térben. Képzeletünkben legyen sugárzó, és olyan, mint a szivárvány: nem lapos, mint egy kép; nem is tömör, mint egy szobor; de nem is üres. Gondoljunk arra, hogy valamennyi buddha bölcsességével, részvétével és erejevel bír, s áldásait közvetíti felénk. Hiszen, ahogy Padmaszambava maga mondta: "Aki engem megvalósít, az összes buddhát megvalósítja; aki engem lát, az összes buddhát látja".
Ahogy megidéztük, kérjük is meg rögtön, hogy legyen a segítségünkre, és tisztítsa meg a karmánkat, oszlassa el a tévedéseinket, és ösztönözzön bennünket a saját belső természetünk felismerésére. Ezzel a fohásszal igen erőteljesen megidézzük, és tudatunkat egyesítjük az övével.
Ha nehezünkre esik Padmaszambava alakját megidézni, szemlélődjünk egyszerűen a tökéletesség jelenlétén: azon, hogy itt van velünk az összes buddha és a mesterek, s az igazságot idézzük meg egyszerűen fény formájában.
Az invokáció olyan, mintha Padmaszambavát meghívnánk magunkhoz, hogy foglalja el a helyét a szívünkben. Amint őt idézzük, tudatunk Padmaszambavával, az ővele kapcsolatos érzésekkel van elfoglalva, s ezáltal átalakul a szívünk és az elménk.
Dilgo Khjence Rinpocse mondta:"Mintha Padmaszambava maga volna személyesen jelen. Ezt felismerve, képzeljük el őt élénken, és idézzük meg őt a szívünk mélyéből. Fohászkodjunk hozzá ekképp: 'Guru Rinpocse, viseld a gondomat!' Ha így teszel, semmi kétség, hogy az áldás eléri a szíved mélyét."
Ha ilyen vizualizációs gyakorlatra vállalkozunk, egy szent birodalom földjére tesszük be a lábunkat. Idézzük emlékezetünkbe, hogy a buddhák tényleg előttünk vannak, mert ahogy a Buddha maga mondta: "Aki csak rám gondol, annak máris megjelenek." Nem összeállítunk valamit, hanem tiszta környezetünk, a buddha- birodalom természetességéhez fordulunk oda. Nem kell 'látnunk' a buddhák birodalmait, csak egyszerűen hagyjuk, hogy a szívünk magától rájuk leljen. Alapjában véve az összes birodalom a buddhák tiszta birodalma, csak jelenleg, karmikus látásmódunk következtében, képtelenek vagyunk rá, hogy tisztán lássunk. Az igazi látás azonban a tiszta észlelés (dag-snang), amikor mindenben a szentséget látjuk.
Amikor megidézzük Padmaszambavát, mondogathatjuk magunkban a Hétsoros imát. Ennek a segítségéval hívják Padmaszambavát általában a nyingma és a Dzogcsen hagyományban. "Ebben az imában minden odaadásod kifejezheted", mondta Guru Rinpocse. Valamint ezt is ő mondta: "Ha egy tanítvány odaadó fohásszal fordul hozzám, a Hétsoros ima dallamos szaván, Egyenesen hozzá futok a Zangdokpalri-ból, Mint az anya, ki gyermeke hívásának nem állhat ellen."
A Buddha, Padmaszambava, a mesterek jelenlétének az érzete, s a szív és az elme kitárása az igazság megtestesítői előtt valóban nagy változásokat idéz elő a tudatban. Másrészt, nem is számít, hogy a Buddha valójában ott van-e, vagy sem, mert a lényeg az, hogy az érzéseink változzanak, s a tudatunk formálódjon. A buddhák száma ugyanakkor végtelen, s ahogy a víz természete az, hogy oltja a szomjat, s a tűzé az, hogy éget; a buddháké az, hogy azonnal megjelennek, ahogy valaki hívja őket. Jóllehet abszolút szinten a Buddha a tudatunk valódi természete, relatív szinten mindaddig lesznek buddhák, ameddig összezavarodott lények, akiken segíteniük kell. Az invokáció áldása nyomán a benned lévő buddha kivirul, mint a virág a napsütésben, mert miközben megidézed az összes buddhát, a saját buddha- természeted éled fel.
2. Az áldás megérlelése
A guru-jóga gyakorlatának lényege: egyesíteni a tudatot Guru Rinpocséval, és mondogatni az OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM mantrát, amennyiszer csak tudjuk. Miközben a mantrát mondogatjuk, a tudatunkat egyfolytában egyesítjük a guruéval, vagy pedig csak egyszerűen nyugodni hagyjuk a gurunk természetében.
Ezt hívják úgy, hogy 'az áldás megérlelése'. Az áldás nyomán ugyanis közönséges tudatunk Guru Rinpocse bölcsesség-tudatává érlelődik; érzéseink, észleléseink átalakulnak, s mintha hirtelen eltakarodnának a sötét fellegek, minden egyszerre kitisztul.
A vadzsra guru mantra Padmaszambava legbelső lényegét fejezi ki, de ugyanakkor mantrája ez minden mesternek, buddhának, jidamnak, dákának, dákíninek és védelmezőnek. Amikor ezt mondogatjuk, Padmaszambava testetöltését idézzük meg. Ha a megfelelő légzéssel párosítva ismételgetjük ezt a mantrát, akkor ténylegesen át fogja alakítani az energiáinkat, s ezáltal a tudatunkat és az érzelmeinket is. A mantra meghatározása a következő: 'ami védi a tudatot'. Hogy mitől védi? A saját káros tartalmaitól. A mantra tehát a saját tudatunktól véd bennünket, s még akkor is áldásos a hatása, ha nem értjük meg a jelentését minden egyes alkalommal, amikor kiejtjük. Pihenjünk csak egyszerűen a mantra természetes hangjában, 'a vadzsra természetes hangjában' ahogy a Dzogcsen gyakorlatban teszik. Lélegzetünk, a mantra, és a tudatunk egy. A lélegzettel, a pránával foglalkozunk, amely az energia legfontosabb közege. Ha fellelkesülten mondogatjuk a mantrát, akkor a testünk valamennyi kis csatornája a mantra hangjára vibrál és rezeg, s ettől bizony átalakul az energiánk is. Az érzelmek pedig igen közeli kapcsolatban állnak az energiával, s így a mantra mondogatásával meg lehet lelni az egyensúlyt és a békét. Személyiségünk kiteljesedhet általa. A Dzogcsen-hagyományban a mantrázás gyakran képezi az ülő meditáció előjátékát, hogy ezáltal idézzük meg a szamádhit, hogy enyhítsünk az idegek feszültségén, és hogy hatástalanítsuk az ingatag érzelmeket. Miközben a mantrát mondogatjuk, szívünket és elménket Padmaszambava bölcsességgel átitatott tudatába helyezzük bele. Felajánljuk 'szívünket és lelkünket', és így beleolvadunk a mesterbe, eggyé válunk a tudatával. Ahogyan ezt végezzük, valami erjedés megy végbe bennünk, s ezt a folyamatot a mantra táplálja. Ahogy mondani szokás: "a szamádhi meditáció olyan, mint a tűz, a mantra pedig olyan, mint a szél." A mantra szele a meditációnk tűzé legyezi, és tápot ad a felismeréseinknek. Ez a gyakorlat legfontosabb része, ezért szánjunk rá jó sok időt, hogy az áldás megérlelődjön bennünk. A legfontosabb az egészben az az érzés lesz, ahogyan egyre közelítünk, és a köztünk és Guru Rinpocse bölcsesség-tudata közötti szakadék kezd összezárulni. Ilyen egyszerű gyakorlat egyszerűen a guru tudatára összpontosítani - és mégis milyen hatalmas jelentőséggel bír! S ha a tudatunkat egyfolytában elegyítjük a guruéval, miközben a mantrát mondogatjuk, akkor elhárul a fejünkről minden gond és akadály - ehhez kétség sem férhet. Amikor egyesítjük a tudatunkat Guru Rinpocséval, néha szinte olyan, mintha meg is feledkeztünk volna a tudatunkról, s ha megfeledkezünk a tudatunkról, akkor a Rigpa, Guru Rinpocse állapotában találjuk magunkat. Végre megérlelődött a tudatunk, s Guru Rinpócse bölcsesség-tudatává fejlődött. Ebben a tudatállapotban, a bölcsesség-tudatban, van e valami probléma?
A vadzsra guru mantra:
OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI
A vadzsra guru mantra jelentése lényegében ennyi: Megidézlek Téged, Vadzsra (guru, Padmaszambava; kérlek, áldj meg a közönséges és a magasztos sziddhikkel!
A teljes jelentés, Düdzsom Rinpocse és Dilgo Khjence Rinpocse tolmácsolásában, a következő: A három kezdő magánhangzó jelentése első szinten, hogy a buddhák vadzsra testét, vadzsra beszédét, és vadzsra tudatát fejezik ki. Az OM a buddhák testének áldása, az AH a buddhák beszédének áldása, a HUM pedig a buddhák bölcsesség- tudatának az áldása. Az OM a formák lényege, az AH a hangok lényege, a'HUNG a tudat lényege. Az OM megtisztít a testtel elkövetett bűnöktől, az AH megtisztít a beszéd által elkövetett bűnöktől, a HUM pedig megtisztít a tudatilag elkövetett bűnöktől. Így megkapjuk az összes buddha áldását, ami a testünk, beszédünk és tudatunk átalakítását illeti.
Belső szinten, az OM megtisztítja a nádikat (tsa), azaz a csatornákat, az AH megtisztítja a pránát (lung), vagyis a belső energia hálózatot, a HUM pedig megtisztítja a bindut (tiklé), a cseppeket, vagyis az alkotó esszenciát.
OM ÁH HUM
Az OM megtisztít valamennyi észlelést, az AH megtisztítja a hangokat, a HUM pedig a tudatot, a gondolatokkal és érzelmekkel együtt.
Titkos szinten, az OM AH HUM a három 'káját', vagyis testet jelenti. Az OM a lótusz-család dharmakája-aspektusát, Amitábha Buddhát jeleníti meg; az AH szambhógakája-aspektust, Avalokitésvarát; a HUM pedig a nirmánakája-aspektust Padmaszambavát idézi fel. Ez jelzi, hogy Guru Rinpocse személyében mind a három kája testet ölt.
Még titkosabb szinten, az OM az együttérzés (thugs-rje) energiája; az AH a magábanvaló természet (rang-bzhin); a HUM pedig a lényegiség (ngo-bo).
VADZSRA tibetiül 'dordzse' (rdo-rje) azt jelenti: gyémánt. A gyémánt valamennyi drágakő közül a legkeményebb és a legértékesebb; minden anyagon képes áthatolni, őt magát azonban nem lehet megvágni. Ugyanígy, a buddhák változatlan, kettőségektől mentes bölcsességére nincs hatással a tudatlanság, nem tudja megrontani; a buddhák teste, beszéde és tudata viszont minden lénynek hasznára cselekszik, anélkül, hogy bármilyen káros erő meg tudná ebben akadályozni. A vadzsra, akár a gyémánt, minden hibától mentes, ereje pedig a dharmakája-természet, Amitábha Buddha természetének megvalósításából ered.
GURU szó szerint azt jelenti: 'súlyos'. Olyasvalakire utal ez a szó, aki bölcsességgel és tudással terhes, akinek a jelenléte roppant súlyos, s személyében magát a bölcsességet testesíti meg. Ahogy az arany a legsúlyosabb és a legértékesebb fém, úgy a guru a legsúlyosabb egyéniség, mert elképzelhetetlen tulajdonságokkal bír: teljesen hibátlan, s ő a legdrágább az összes lény között. A guru a szambhógakájának, és Avalokitésvarának, az 'együttérzés urának' felel meg.
Mivel Guru Rinpocse maga mutatta meg nekünk a titkos mantra vadzsrajána ösvényét, s ennek gyakorlása által érte el a teljes önmegvalósítást, ő a VADZSRAGURU.
PADMA a lótusz-családot, vagyis a buddhák beszédbeli aspektusát jelenti. Padmaszambavát is azért nevezik így, mert ő az őseredeti Amitábha Buddha közvetlen kisugárzása, vagyis nirmánakájája, Amitábha buddha pedig a lótusz-családhoz tartozik, úgy ismerik, mint 'Padma', mint Padmaszambavát, vagy mint Pemadzsungné.
VADZSRA még a megvilágosodás elpusztíthatatlan energiáját is jelenti; azt az igazságot, amelynek szemléletbeli megvalósításáért imádkozunk. GURU továbbá a tudat természetének tökéletességét, fényességét reprezentálja, amelynek megvalósításáért imádkozunk a meditációban. A PADMA az együttérzést jelképezi, vagyis a cselekvés, s azért is imádkozunk, hogy ezt az együttérzést valósíthassuk meg cselekvésünkben.
A VADZSRA tehát a szemlélet, a GURU a meditáció, a PADMA pedig a cselekvésben megnyilvánuló együttérzés. A VADZSRA a dharmakája, a GURU a szambhógakája, a PADMA pedig a nirmánakája. A VADZSRA a lényeg, a GURU a természet, a PADMA pedig az energia. Röviden szólva, azért imádkozunk, hogy megvalósítsuk magunkban a VADZSRA szemléletének bizonyosságát, tökéletesítsük a GURU meditatív képességeit, és beteljesítsük a PADMA részvétteli cselekedetét.
SZIDDHI azt jelenti: eredmény, megvalósítás.
Kétfajta sziddhi van: közönséges és magasztos. Ha megszerezzük magunknak a közönséges sziddhik áldását, eltakarodnak az utunkból az akadályok, például a betegségek, s valamennyi nemes célkitűzésünket meg tudjuk valósítani. Anyagi jólétben, biztonságban élhetünk, s életünk valamennyi tényezőjét a megvilágosodás elérésének szolgálatába állíthatjuk. A magasztos sziddhi áldása magát a megvilágosodás elérését biztosítja; segítségével teljesen megvalósíthatjuk önmagunkban a Lóuszból-született Guru természetét, mind önmagunk, mind a mások hasznára. Ha észben tartjuk a Lótuszból-született Guru testének, beszédének és tudatának becses tulajdonságait, elérjük mind a közönséges, mind a magasztos eredményeket.
A sziddhiket különbözőképpen lehet csoportosítani. Először is vannak külső, belső, és tikos eredmények; a négy külső karma-eredmény, a nyolc belső sziddhi, valamint a titkos eredmény, a magasztos sziddhi. Van ezenkívül a fejlesztő stádium (bskyed-rim) külsődleges eredménye, az erekkel és a szelekkel kapcsolatos gyakorlatok {calung) belső eredményei, valamint a titkos eredmény, ami a tudat természetének felismerése. A SZIDDHI HUM kiejtése állítólag úgy vonzza magához az összes sziddhit, ahogyan a mágnes a vasreszeléket.
HUM az összes buddha bölcsesség-tudatát fejezi ki; ez a mantra katalizátora. Úgy legyen! A dharmadhátu végtelen igazsága és az összes buddha bölcsesség tudatának ereje és áldása révén valósítsuk meg eme mantrát, s ereje eredményesen hasson! OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM.
Dilgo Khjence Rinpocse még a következő magyarázatot fűzi hozzá: Azt mondjak, hogy az OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM tizenkét szótagja hordozza a Buddha által tanított tizenkét fajta tanítás áldását. A tizenkét fajta tanítás a 84.000 dharma kivonata. Ezért aztán, egyszer elmondani a vadzsra guru mantrát felér az egész Tripitaka felmondásával, vagy a Buddha valamennyi tanításának gyakorlásával.
A tanítások eme tizenkét ágának mindegyike megszabadít bennünket annak a tizenkét tagú oksági láncolatnak egy-egy elemétől, amely a szamszárában fogva tart: a tudatlanságtól, a karmikus képződményektől, a diszkurzív tudatosságtól, a névtől és a formától, az érzékektől, a kontaktustól, az érzékeléstől, a vágyakozástól, a kapaszkodástól, a létesüléstől, a születéstől, az öregségtől és a haláltól. Ezeken keresztül működik a szamszára. A tizenkét szótagú mantra recitálása által, megtisztul ez a tizenkét láncszem, és az ember képes lesz teljesen leradírozni a tudatáról a karmikus érzelmi lerakódások (a klésák) rétegét, s így kiszabadul a szamszára körforgásából.
Jóllehet Guru rinpócséval személyesen nem találkozhatunk, bölcsesség-tudata megnyilvánult nekünk egy mantra formájában. Ez a tizenkét szótag tulajdonképpen nem más, mint az ő bölcsesség-tudatának kisugárzása, és Padmaszambava összes áldásának hordozója. A vadzsra guru mantra maga Guru Rinpocse hang alakjában. Amikor tehát őt idézzük meg a tizenkét szótag ismételgetésével, rengeteg áldást és érdemet szerzünk. Ezekben a nehéz időkben, ugyanúgy, ahogy nincs Padmaszambavánál hatalmasabb buddha és menedék, akit segítségül hívhatnánk, a vadzsra guru mantránál sincs alkalmasabb formula. A vadzsra guru mantrával kapcsolatban további magyarázatokat olvashatunk Karma Lingpa termáiban és Dodrup Dzsigme Tenpe Nyima írásaiban.
3. Beavatás
Miután végeztünk a mantrázással, s így az áldást megérlelve egyesültünk a guru bölcsesség tudatával, elérkezünk a gyakorlat csúcspontjához, a beavatáshoz. A beavatás szanszkritul abhiséka a guru-jóga gyakorlatának harmadik fázisa. A következő magyarázat a Longcsen Nyingtik-ben található guru-jóga gyakorlat szellemében fogant. A Padmaszambava homlokán lévő kristályos fehér OM szótagból fehér fénysugarak törnek elő, homlokunkon át belénk hatolnak, és megtöltik az egész testünket. A fény megtisztít bennünket mindazoktól a bűnöktől, amelyeket a testünkkel követtünk el, és azoktól a káros karmikus hatásoktól, amelyek ezekből származnak. Megtisztítja az energia-csatornáinkat (nádi, Szkt; ca, Tib.), s így megkapjuk Guru Rinpocse vadzsra-testének áldását. Ez a 'váza-beavatás' (bum-dbang), amely felhatalmaz a fejlesztő stádium (bskyed-rim) vizualizációs gyakorlatainak végzésére, és elveti bennünk azt a magot, amelyből kifejlődik majd a teljesen beérlelt vidjadhára', és a nirmánakája-megvalósitás.
A Padmaszambava torkán lévő rubinpiros AH szótagból vörös fénysugarak törnek elő, torkunkon át belénk hatolnak, és megtöltik az egész testünket. A fény megtisztít bennünket mindazoktól a bűnöktől, amelyeket a beszédünkkel követtünk el, és azoktól a káros karmikus hatásoktól, amelyek ezekből származnak. Megtisztítja belső szelünket (prána, Szkt; lung, Tib.), s így részesülünk Guru Rinpocse vadzsra- beszédének áldásában. Ez a 'titkos beavatás' (gsang-dbang), amely felhatalmaz a mantra-recitálás gyakorlására, és elveti bennünk az a magot, amelyből kifejlődik majd az "örök élet vidjadhárája", és a szambhógakája-megvalósítás.
Ezt követően, a Padmaszambava szivében lévő türkizkék HUM szótagból kék fénysugarak törnek elő, szívünkbe hatolnak, és megtöltik az egész testünket. A fény megtisztít bennünket mindazoktól a bűnöktől, amelyeket tudatilag követtünk el, és azoktól a káros karmikus hatásoktól, amelyek ezekből származnak. Megtisztítja a kreatív energia-esszenciánkat (bindu, Szkt; tiglé, Tib.), s így részesülünk Guru Rinpocse vadzsra-tudatának áldásában. Ez a 'bölcsesség- (prádzsnya-dzsnyána) beavatás' (shes-rab ye-shes-kyi dbang), amely felhatalmaz a tumó (gtum-mo) 'öröm üresség' gyakorlatának végzésére, és elveti bennünk azt a magot, amelyből kifejlődik majd a 'Mahamudra vidjadhára', és a dharmakája-megvalósítás.
Végezetül, a Padmaszambava szivében lévő HUM szótagból egy újabb türkizkék fénysugár tör elő, s 'mint egy üstökös', behatol a szívünk közepébe, az egész testünket megtölti fénnyel, és elválaszthatatlanul egybeforr a tudatunkkal.
Ahogy Dilgo Khjence Rinpocse mondta:
"Most semmivé oszlik minden apró kis szennyeződés, amely 'az önmegvalósításunkat akadályozza. Eltakarodnak a téves észlelési alakzatok, az alanyi-tárgyi kettősségbe való értelmetlen kapaszkodás, és a lappangó hajlamosságok, amelyek ezt a kettősséget előidézhetik. A tár háztudat (kun-gzhi), 'mindennek az alapja', ahol a múltbéli cselekedetekből származó egyéni szokások és hajlamok tárolódnak, most megtisztul minden ilyen zavaró tényezőtől, ami a megvilágosodáshoz vezető ösvényen hátráltatna bennünket. A szútrajána szerint az önmegvalósulást elfátyolozó apró, illékony szennyeződések csak a tízedik bhúmi szintjén válnak le a tudatról, a titkos mantrajána szerint, viszont amikor az ember a saját tudatosságát oly tágasnak és folttalannak észleli, akár az égbolt, akkor már el is takarodott az útból az összes kis illékony szennyeződés."
Így tehát részesülünk Guru Rinpocse vadzsra-bölcsességének áldásában, amelyben teste, beszéde és tudata elválaszthatatlanok egymástól. Ez a 'szimbolikus beavatás' (tshig-dbang), amely felhatalmaz a kadak Dzokpacsenpo gyakorlására, és elveti bennünk azt a magot, melyből kifejlődik majd a 'spontán megvalósult vidjadhára', és a szvabhávikakája-megvalósítás.
A gyakorlat lényege tehát az, hogy a Guru Rinpocse három testi központjából kiáradó fénysugarak belénk hatolnak a mi testi központjainkon keresztül, megtisztítanak bennünket a test, a beszéd, és a tudat bűneitől, és megtisztítják bennünk a csatornákat, a szeleket, és a kreatív energiákat. Testünk, beszédünk és tudatunk átalakul Padmaszambava vadzsra-testévé, beszédévé és tudatává.
4. Az abszolút guru-jóga
A beavatás végeztével Padmaszambava fénnyé olvad és eggyé válik velünk, tudatunk természetében. Azt is elképzelhetjük, hogy Guru Rinpocse testéből fénysugarak áradnak, s ahogy ezek belénk hatolnak, mi magunk teljesen fénnyé olvadunk, és eggyé válunk vele. Ebben a pillanatban felismerjük, hogy tudatunk természete az abszolút láma, aki tőlünk elválaszthatatlan. Ebben az elidegeníthetetlen állapotban időzzünk, amilyen hosszan csak tudunk, s ismerjük föl ezt a Dzokpacsenpo természetének.
A guru-jóga gyakorlata azért bír olyan nagy erővel, mert ha kitárjuk a szívünket, és tudatunkat elegyítjük a guru bölcsesség-tudatával, a mi tudatunk az ő bölcsesség- tudatához hasonul. Nincs többé külső tanító; felismerjük, hogy ő tulajdonképpen a saját tudatunk természete. Most, hogy egységre lépett az igazsággal, tudatunk többé már nem az a közönséges tudat, ami volt, hanem ugyanaz, mint Guru Rinpocse és az összes többi buddha bölcsességtől átitatott tudata.
Ahogy Dilgo Khjence Rinpocse mondta: olyan ez, mint mikor behajítunk egy kavicsot a tó közepébe; azonnal lesűllyed a tó fenekére. Abban a pillanatban, ahogy megidéztük Guru Rinpocse áldását, az ránk száll, s belénk olvad. Eggyé válik velünk a szívünk mélyén.
Nyosul Khen Rinpocse szerint: "A Dzogcsenben a guru-jóga annyi, mint egyesülni Guru Rinpocse tudatával. Ha teljes mértékben reája hagyatkozunk, akkor vadzsra-teste, beszéde és tudata behatol a testünkbe, beszédünkbe és tudatunkba, s ott mélységes átalakulást idéz elő. Eltávolítja külső, belső, és titkos akadályainkat, s elérhetjük a magasztos sziddhit. A Rigpa bölcsességét csak így lehet megvalósítani." Ez egyben a guru-jóga phowa ('pho-ba) gyakorlata is, amely a halál pillanatában a leghatásosabb gyakorlat.
A lényegi gyakorlat:
A guru-jógában valójában az a leglényegesebb, hogy csendben egyesítsük tudatunkat a guruéval, és ismételgessük a mantrát. Lehet, hogy elég egyszerűnek tűnik, de ebből áll csupán a guru-jóga. Düdzsom Rinpocse magyarázata szerint a tibeti naldzsor (rnal-'byor) szó, amely 'jógát jelent, két részre bontható; nal (rnal) azt jelenti: "a tudat természetében megpihenni", a dzsor ('byor) pedig annyit tesz, mint "együtt folyni" a szemlélettel, és kisugározni azt. Tudatunkat tehát elegyítjük Guru Rinpocse bölcsesség-tudatával, és együtt folyunk a mantrával, hagyjuk vitetni magunkat; hagyjuk, hogy a mantra megérlelje a Rigpánkat.Ez a guru-jóga gyakorlat lényege: ahogy a mantrát mondogatjuk, és a Rigpa állapotában ücsörgünk, felismerjük, hogy a Rigpa Padmaszambava.
Ahogy maga Padmaszambava mondta: "Padmaszambava maga a tudat; ezen kívül nincs más gyakorlat, sem meditáció."
Amikor a Rigpa állapotában nyugszunk, azt ismerjük föl, mint abszolút lámát. Ezután minél többet idézzük meg az áldását, annál jobban erősödik a Rigpánk. A Rigpa láma egyre inkább megáldja a Rigpánkat. Mi pedig a következő megfontolásokkal idézzük a segítségét: "Felismerve, s emlékezetembe idézve, hogy a láma a saját Rígpám, vérteződjön fel a testem, beszédem és tudatom vadzsra-tested, beszéded és tudatot áldásával, és váljék eggyé tudatom a tiéddel!"
Ahogy csendben üldögélünk, Padmaszambava képében megidézzük valamennyi mester és buddha áldását, mint tiszta fény-alakot. Ezután egyesítjük vele a tudatunkat, s közben halkan mondogatjuk a mantrát. így közönséges tudatunk a buddhák bölcsesség-tudatává válik.
Végezetül felismerjük, hogy rajtunk kívül nincs buddha; a buddha nem létezik máshol, mint a saját tudatunk természetében. Egyszerűen megnyugszunk hát ennek a felfedezésnek a bizonyosságában, amely maga a nem-kettősség. A mantra kezdetben segélykérés és megidézés; eszköz, mellyel az áldást megérleljük. Végül azonban, mikor már megszabadultunk a kettősségektől, pusztán az önbizalom kinyilvánításaként mondogatjuk még tovább, Ez a vadzsra kinyilatkoztatása. Így egyesítjük a guru-jógát és a Dzogcsent.
A Dzogcsen azt tanítja, hogy mind a szemlélet, mind a meditáció, mind pedig a cselekvés gyakorlását magába foglalja a guru-jóga, amennyiben felismerjük, hogy a láma nem más, mint a saját tudatunk természete. Düdzsom Rinpocse magyarázata szerint, ha egyszer felismertük, hogy a láma elválaszthatatlan a saját tudatunk valódi természetétől, akkor elég, ha megmaradunk és kitartunk e mellett a felismerés mellett. Ez a 'természetes tiszteletadás, amely a szemlélet megpillantásából keletkezik'. A valódi tiszteletadás ugyanis nem valamiféle külsődleges dolog, hanem a Rigpa- szemlélet felismerése önmagunkban. Ha egyszer felfedezzük, hogy az összes mester és buddha igazi természete ugyanaz, mint a saját Rigpánk, akkor ennek a felfedezésnek a túlcsorduló bizonyosságában örömteli ünnepléssel és hálaadással lesz telve a szívünk. Ez a tiszteletadás igazi méltóságot és hálát fejez ki, mert azt jelzi, hogy megvalósítottuk az abszolút odaadás állapotát.
